Budapest, Váci út 93-95.
A vállalatot 1895. július 25-én Leve Gusztáv alapította acéláruk gyártására, egymillió korona alaptőkével, aki a francia Holtzer-féle szilícium ötvözetű rugóacél gyártásának szabadalmát megszerezte, azt szerződés útján a M. Kir. Állami Vasgyárak Igazgatóságára ruházta azzal a kikötéssel, hogy azt csak a Magyar Acélárugyár Rt.-nek adhatja át.
Bővebben:
Az igazgatóságban Leve Gusztáv mellett helyet foglalt Eisele József gyáros, Tolnay Lajos a MÁV első elnökigazgatója. Elnöknek 1898-ban Kerpely Antal miniszteri tanácsost, a hazai kohászat kiemelkedő egyéniségét választották meg.
A vállalat megvásárolta a Külső Váci út 65. sz. alá beszámozott, nem sokkal azelőtt kimért három telket az Engel Bernát és Társa szeszfinomítógyár szomszédságában, az Eisele József-féle kazángyárral átél lenben, s a gyárát azon építette fel. Kezdetben mintegy 100 munkással elsősorban kész vasúti hordrugók és rugó acéllapkák gyártása indult meg, eleinte a MÁV és a hazai vagongyárak részére, majd a hazai igények kielégítésén túl növekvő mennyiségben egész Európába, majd a tengerentúlra is. A vasúti termékek mellett a gyár berendezkedett egyéb, elsősorban kereskedelmi acéláruk, szerszámacél, kovácsolt acéláru gyártására is.
A társaság részvénytöbbsége 1896-ban a bécsi Poldikohó (Poldihütte Tiegelgusstahlfabrik) tulajdonába ment át, az főleg a rugóacél-gyártás végett szerezte meg a céget. Tőkeereje és áldozatvállalása az acélgyári vállalatnak nyugodt fejlődést biztosított. A vállalatvezetés nagy gondot fordított a gyártmányfejlesztésre, a gyártott termékek listájának bővítésére. A folyamatos üzembővítéseknek köszönhetően új gyártási ágak jelentek meg, s már 1905-től érc- és ásványőrlő malmok részére acélgolyókat, a gépkocsik gyors elterjedésével a rugógyár kovács- és présműhelye autórugókat, tengelyeket, forgattyútengelyeket, autócsuklókat, szelepeket, sebességváltó és differenciálmű alkatrészeket gyártott. A termelés növelésére, a gyártástechnológia változtatására adott módot a volt Epp és Fekete gépgyári telek 1910 után történt megszerzése.
Az I. világháború alatt szinte az egész gyár haditermelésre állt át, a korábban gyártott termékek mellett repülőgép-vázhoz szükséges csöveket, gránát-és srapnel hüvelyeket, valamint egyéb felszerelési cikkeket gyártottak. Az üzembővítések során a kovácsműhelybe hidraulikus sajtókat állítottak fel, új hatalmas csarnokot építettek, amelyben 1917-ben üzembe helyezték a gyártóprofilt alapvetően meghatározó Mannesmann-csőgyártás henger- és húzóműveit. A háborús években a foglalkoztatottak száma gyorsan növekedve az 1500 főt is elérte.
A háború utáni általános pangás megviselte a gyárat és a Poldihütte is megvált a többségi részvényérdekeltségétől (a gyár érdekközössége még néhány évig a prágai Poldi kohó-val fennmaradt), amelyet a társaság hitel-és bankügyleteit bonyolító Magyar Általános Hitelbank szerzett meg. A vállalat viszonylag gyorsan újjászervezte termelését, s a vasutak csökkenő hordrugó igényét a kocsi- és autórugók, valamint tengelyek tömeges termelésével pótolta. A világháború alatt felállított hengerművet továbbadta egy másik cégnek, de a csőgyártás mindvégig a vállalatnál maradt.
A Hitelbank az ugyancsak az érdekeltségi körébe tartozó, 1891-ben a Neuhold-féle vasúti felszerelések gyárából alakult és ugyancsak acélrugót, láncokat, vasút-felszerelési eszközöket gyártó, 200 főt foglalkoztató, a közeli Hungária (ma Róbert Károly) krt. - Teve u. sarkán fekvő Magyar-Belga Fémipargyár Részvénytársaságot 1928. májusában beolvasztotta az Acélárugyárba. A két cég termékeit racionalizálták és a két gyárat a Magyar Acélárugyár Váci úti telepén vonták össze (a „Magyar-Belga" telek jelentős részét 1939-ben a főváros szerezte meg az Óbudai híd építésének előkészítése során). A részvénytársaság soron következő elnökének a belga Van den Eynde Hectort választották meg.
Az Acélárugyár 1929-ben, az ugyancsak a Hitelbank érdekeltségi körébe tartozó, Méray-féle kiskapacitású motorkerékpár-üzemet átvette, s készülhettek nagyobb mennyiségben a hazai vázzal és angol (a háború alatt Puch) motorral szerelt Méray motorkerékpárok és egyéb háromkerekű áruszállító motoros eszközök. Mivel a vállalat eredeti működési engedélye acéláruk gyártásra vonatkozott, 1929-ben hivatalosan is felvették a gyártmányok sorába a motoros kerékpárokat, a személyszállító kisautókat, a motoros kis teherkocsikat és háromkerekű szállító járműveket, s ezt 1933-ban kiegészítették a „géperejű személy- és teherszállító kocsigyártó" ipar felvételével.
A gyár termelési szervezete az 1930-as évekre hat egységre tagolódott.
• Rugógyár. kocsi- és autórugók; mindenfajta hord-, tekercs- és csavarrugó vasúti járművekhez; géprugók; kis csavarrugók.
• Kovács- és présmű: hintótengelyek; vagon-, autó- és géptengelyek; kovácsolt géprészek minőségi acélból; ipari gépkések; kő- és szénfúrók; acélgolyók cementgyárak részére; motor- és automobil-alkatrészek; mélyfúrási szerszámok.
• Acélcső-húzómű; hidegen húzott precíziós acélcsövek; formacsövek acélból.
• Tömegárugyár. csigafúrók gyors- és szerszámacélból; patkósarkok; csizmapatkók.
• Közlekedési járművek: motorkerékpárok; árukihordó motoros jármű.
• Poldi szerszám- és szerkezeti acél: méretre kovácsolás, megmunkálás, húzás, edzés.
A világgazdasági válság érzékenyen érintette a vállalatot, amely erősen lecsökkentett létszámmal (kb. 300 fővel) dolgozott, ám a kiesett termelést jó kapcsolatainak és felszereltségének köszönhetően egyre növekvő mértékben az állami beruházásokhoz történő szállításokkal, a katonai felszerelési cikkek gyártásával tudta pótolni. Az áttörést 1938-tól a győri hadfelszerelési programba történt bekapcsolódás jelentette, amikor is szinte az egész gyártelepet átépítették, az összes gépet felújították és újabb gépeket és eszközöket szereztek be. Ismét növekedett a munkáslétszám, s 1942-ben elérte az 1100 főt. Változások következtek be a társasági szervezetben is, melyben a Magyar Általános Hitelbankvezetői mellett (br. Ullmann György, br. Dirsztay Gedeon, Perényi István), Ripka Ferenc főpolgármester, Gratz Gusztáv nyug. miniszter is az igazgatóság tagja lett.
A nagy és egyre biztosabb rendelésállományának köszönhetően mindenkor nyereséges vállalat Erdély visszacsatolása után 1940-ben az ottani legnagyobb gépipari vállalatot, az 1938-ban több mint 300 munkást foglalkoztató kolozsvári Corvinus Kolozsvári Vasöntöde és Gépgyár Rt.-t magába olvasztotta, ott a gyárat új telephelyre telepítette és szinte újjá építette.
A második világháborút követően 6-700 fős vállalat elsősorban jóvátételre gyártott vasúti hordrugókat, tengelyeket és szerszámgép alkatrészeket, illetve más eszközszállításaival jelentős mértékben hozzájárult a hazai vasutak újjáépítéséhez. 1948 márciusában államosították. 1958-ban beolvadt a Kisrugógyár nevű vállalat. 1963-ban négy másik vállalattal együtt a Szerszám- és Gépelemek Gyára nevű nagyvállalatba vonták össze. 1971. július 1 -jétől ismét önállóvá vált, 1994-ben már - sikertelen privatizációját követően - felszámolás alatt állt és rövidesen meg is szűnt. Ma - jelentősen átalakítva - már csak az irodaháza áll.